Sport

Märcz Tamás: nincs olyan csapat a világon, amelyet a magyar válogatott ne győzhetne le

00402040_2

Minden mérkőzésen a győzelmet tűzi ki célul Märcz Tamás, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. 

       

A 42 éves szakembert csütörtökön választotta meg a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöksége, ezt követően pedig Kemény Dénes elnök felkérte kapitánynak. Amennyiben megállapodnak szerződése részleteiről, az újévtől átveszi a Benedek Tibor távozásával december 31-én megüresedő posztot.

“Az elnökségtől egyelőre még nem hallottam, mik az elvárások, és egyelőre még nem is rögzítettünk semmit. Magammal szemben mindent meg akarok tenni azért, hogy a játékosaimat a legjobb formába hozzam és az adott mérkőzésen a legjobb teljesítményre késztessem, valamint, hogy minden külső körülményt a magunk malmára hajtsunk és győzzünk” – mondta pénteki bemutatkozó sajtótájékoztatóján a tréner.

“Mindig az adott mérkőzést szeretnénk megnyerni, legyen a februári Volvo Kupa, vagy egy felkészülési találkozó, vagy akár egy világbajnoki összecsapás. Azt gondolom, nincs olyan csapat a világon, amelyet egyetlen mérkőzésen a magyar válogatott ne győzhetne le” – tette hozzá a tréner.

Märcz Tamás hangsúlyozta, a hazai rendezésű világbajnokság miatt természetesen a 2017-es év kiemelt jelentőségű – pályázatát is ennek fényében 1+3 éves tervben foglalta össze – éppen ezért jövőre még nem akar építkezni, hanem a lehető legütőképesebb csapatot szeretné összeállítani. Ezért számít a rutinos játékosokra ugyanúgy, mint a fiatal tehetségekre. Ugyanakkor megjegyezte, a riói olimpiát követően Kis Gábor és Szivós Márton is lemondta a szereplést, míg Varga Dénes is tett bizonytalan nyilatkozatot ezzel kapcsolatban.

 “Mindenkivel le akarok majd leülni, és bízom benne, hogy akit szeretnék, az rendelkezésemre fog állni.” – fogalmazott.

Märcz Tamás kiemelte, pályázatának legfontosabb pontjai között a játékstílus kialakítása – amelyben megtartja a Benedek-éra számára leghasznosabb részeit -, a mentális és szakmai felkészülés, illetve a klubokkal való kapcsolattartás szerepel. Tervei szerint az első keretösszetartásra január közepén, a nem sokkal a Volvo Kupát megelőzően kerülhet sor.

 

Forrás: MTI

Märcz Tamás: nincs olyan csapat a világon, amelyet a magyar válogatott ne győzhetne le
5 (100%) 2 votes

Szólj hozzá!

hozzászólás