Életmód Film

Botrányosra sikerült az idei Oscar díj-gála

oscars-2017-oscar-jeloltek_2

Nem a 2017-es Oscar díjkiosztó gála volt az első – és valószínűleg nem is az utolsó- alkalom, amikor egy látványos és nagy nézettségre számot tartó bejelentés alkalmával rossz győztes hirdettek ki, mégsem kizárólag emiatt áll a bál Hollywood-ban.

 

Az idei Oscar díj gálát egy rendkívüli baki tette emlékezetessé. A legjobb filmnek járó díj győztesét bejelentő Warren Beatty rossz borítékot kapott, amelyen a legjobb női főszereplő, Emma Stone neve állt – ez alapján hirdette ki a Kaliforniai álmot győztesként. A hibára már csak akkor jöttek rá, amikor a film szereplői és munkatársai egymást váltották a mikrofonnál, hogy elmondják köszönő beszédüket. Végül ők hívták fel a színpadra az igazi nyertes, a Holdfény stábját. A La La Land (Kalifornia álom) csapata lazán és megbocsátóan fogadta a fejleményeket, de ettől még az incidens bizonyosan bevonul az Oscar-díj átadók legkínosabb jelenetei közé. 

A második legnagyobb gócpont közepén idén Meryl Sreep állt, aki kínos helyzetbe került a díjátadón viselt estélyi miatt. Eredetileg ugyanis egy Chanel ruhában vonult volna a vörös szőnyegre, amit kifejezetten számára terveztettek, aztán mégis egy Elie Saab által tervezett nadrágos-uszályos darabot viselt. Bár a színésznő kifejezetten elégedett lehetett a megjelenésével, a csere nagy vihart kavart, ugyanis a Karl Lagerfeld (a Chanel divatház feje) azt állította, hogy Streep pénzt várt tőlük azért, hogy az ő ruhájukban jelenjen meg a díjátadón. A színésznő nem viselte jól, hogy olcsójánosnak titulálták őt ország-világ előtt, de a kívánt bocsánatkérés helyett csak egy újabb -ezúttal kétértelmű- nyilatkozatot kapott Lagerfeld-től. Meryl Streep továbbra is várja a személyét érintő rossz hír keltő kijelentés visszavonását a divat gurutól, azonban a ruha csere valódi oka még mindig nem derült ki. 

Meryl-Streep-Oscars-2017-Red-Carpet-Fashion-Elie-Saab-Couture-Tom-Lorenzo-Site-10_2

Hogy valami örömteliről is beszámoljunk az  idei Oscart illetően: örömmel jelentjük be, hogy idén egy újabb magyar film nyerte el az aranyszobrocskát!  Korábbi cikkünkben beszámoltunk már arról, hogy Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmje jelölést kapott a legjobb kisjátékfilm díjra. Bár a rendező hangsúlyozta, már azzal as elégedett volt, hogy a filmet jelölésre méltónak találták, reményekkel telve utazott Hollywood-ba, hogy megtudja juthatnak-e ennél tovább. A tavaly a legjobb külföldi film díját elnyerő Saul fia után újabb Oscar -díjnak örülhetünk. 

Botrányosra sikerült az idei Oscar díj-gála
3 (60%) 2 votes

Szólj hozzá!

hozzászólás