Tech Tech Hírek Tech Újdonság

Heteken belül megjelenik az Essential Phone

essentialmegis-facebook

Andy Rubin, az Essential alapítója megerősítette, hogy a cég első telefonja, az Essential Phone a késés ellenére a következő hetekben megérkezik.

 

  • az Essential Phone-nak már legalább három hete meg kellett volna jelennie
  • a gyártó nem nyilatkozott a késéssel kapcsolatban, ezért sokan attól tartottak, hogy a mobil sosem kerül bemutatásra
  • most Andy Rubin elárulta, hogy az utolsó tesztek vannak hátra – a készülék pedig augusztus folyamán biztosan bemutatkozik

 

Nem tűnt el a süllyesztőben

A lenyűgöző dizájnnal bejelentett Essential Phone hatalmas port kavart június elején tett debütálásakor. Ezt azonban nem csak az egyedi kijelzőjének köszönhette, hanem annak is, hogy egy olyan cég állt mögötte, mint az Essential. A vállalatot ugyanis maga Andy Rubin hozta létre, aki az Android egyik volt társalapítójaként ismert. A mobil bemutatásakor azt ígérte, hogy az első darabokat a következő harminc napban elkezdik kiszállítani.

Június azonban lassan júliusba fordult, de a készülékekről semmilyen információt nem lehetett hallani. A gyártó ellenben nem kommentálta a késést, így egyre többen kezdtek attól tartani, hogy valami komoly gond akadt az Essentialnél. Szűk egy hónap után azonban Andy Rubin végre elárulta, hogy az Essential Phone modelljei valamikor következő néhány hétben kerülnek kiszállításra.

essentialmegis-cikk

 

Hihetetlen specifikációval

Ez azt jelenti, hogy a készülék hivatalosan augusztusban fog megérkezni. Az is kiderült, hogy a késés oka a szigorú ellenőrzési rendszer, amin át kell mennie a telefonnak. Aggodalomra tehát semmi ok, a mobilnak már csak az utolsó teszteken kell átesnie. A félelmetes konfigurációval érkező eszköz ára elvileg valahol 700 dollár (azaz hozzávetőleg 189 ezer forint) körül alakul majd, de ez csak a megjelenéskor válik biztossá.

titánból készült készülék mágnesesen csatlakoztatható moduláris kiegészítőket is kap, melyek közül először egy 360 fokos kamera kerül a boltok polcaira. Az Essential Phone csúcskategóriás teljesítményéről egyébként egy Snapdragon 835-ös processzor és 4 GB-nyi memória gondoskodik; a lélegzetelállító külsejéért pedig az 5,71 hüvelykes, 2560 x 1312 képpontos, speciális megjelenésű kijelző felel.

 
 
 
 
Heteken belül megjelenik az Essential Phone
5 (100%) 1 vote

Szólj hozzá!

hozzászólás