Tech Tech Hírek Tech Újdonság

Kilenc kamerás mobilon dolgozik a Light

Letsplay

A Light nevű cég egy új telefon prototípusán dolgozik, ami a hírek szerint nem kevesebb mint kilenc hátlapi kamerát kap majd.

  • a Light a jelek szerint egy legalább öt és maximum kilenc kamerás telefon első verzióján dolgozik
  • a mérnökök jelenleg több prototípusból igyekeznek előállítani egy végleges példányt
  • a cég persze nem feltétlenül készít egy saját telefont; az is lehet, hogy a technológiát eladja valamelyik nagyobb gyártónak
 

Kilenc lencsével nincsenek korlátok

A Light a köztudatba a korábban bemutatott L16-tal robbant be, ami lényegében egy tizenhat lencsével felszerelt fényképezőgép volt. A készülék célja egy olyan kézikamera megalkotása volt, amivel gyakorlatilag minden helyzetben tökéletes képet készíthetünk – legyen szó sötétről, tűző napfényről vagy éppen gyorsan mozgó objektumról.

A cég a The Washington Post értesülései alapján nem áll meg ennyinél, hiszen máris dolgoznak következő termékükön, ami ezúttal egy telefon lesz. A prototípusok legalább öt és legfeljebb kilenc hátlapi kamerával vannak ellátva; a Light mérnökei pedig ezek között próbálják megtalálni a végleges modellt. A jelentések szerint a rejtélyes mobil maximális felbontása 64 megapixeles lesz.

Letsplay
Letsplay

Eladásra készül a technológia?

A Light döntése kitűnőnek bizonyulhat, ugyanis kétségtelenül nagyobb a kereslet a telefonok iránt. Az L16-os kamera legnagyobb hátránya például a gyenge hardveres teljesítmény volt, amit a mai mobilok processzorai (például a Snapdragon 845) könnyedén tudnak orvosolni szédületes sebességükkel. Ettől függetlenül azonban még korántsem biztos, hogy a vállalat egy újabb telefonmárkaként kísérel meg a piacra lépni.

Az is előfordulhat, hogy a kilenclencsés technológiát eladja valamilyen nagyobb gyártónak, aki egy külön zászlóshajót dedikál az észbontó specifikációnak. Jó jelölt lehet az LG vagy éppen a HTC, hiszen ezek a vállalatok már korábban bejelentették érdeklődésüket a négy kamerás készülékek iránt. Könnyen elképzelhető tehát, hogy egy jövőbeli modelljük már a “powered by Light” felirattal és kilenc hátlapi lencsével kerül a boltokba.

Letsplay
 
Kilenc kamerás mobilon dolgozik a Light
Hogy tetszik a cikk?

Szólj hozzá!

hozzászólás